Valter az év legjobbja Csömörön

Azok után, hogy 2019-ben sikert sikerre halmozott itthon és a nemzetközi versenyeken egyaránt, Valter Attila szűkebb otthonában is begyűjtötte az év legjobbja elismerést.


Attila címvédőként tudott ismét nyerni a 2020-as csömöri Sportbál királykategóriájában, azaz az év sportolója szavazáson, míg a legjobb bringás az utánpótlás kategóriában a válogatott Takács Máté, a felnőtteknél pedig a maratoni magyar bajnok, Szatmáry András lett. A gálán az alábbi méltatások hangzottak el!

A 2019-es év legjobb csömöri sportolója: Valter Attila
A bringás Valter Attila parádés évet tudhat maga mögött, a tavalyi Sportbálon begyűjtötte az év legjobbja elismerést, majd sikert sikerre halmozott a lengyel klubja, a CCC Development színeiben. Szakaszt nyert az utánpótlás Tour de France-on, időfutam magyar bajnok lett a felnőttek között, dobogóra állhatott összetettben a 40. Tour de Hongrie nemzetközi országúti kerékpárversenyen, az év legjobbjának választotta a Magyar Kerékpáros Szövetség. Nagyon nagy eséllyel ő képviselheti hazánkat a 2020-as tokiói olimpián és a Budapestről rajtoló Giro d’Italia olasz körversenyen! Parádés teljesítménye komoly szerződést ért, aláírt a lengyel CCC Team World Tour-sorához!

A 2019-es év legjobb csömöri utánpótlás kerékpárosa: Takács Máté
Máté évről évre fejlődik, 2019-ben megtartotta a helyét a korosztályos válogatottban, részt vett az Európa-bajnokságon, kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően több hazai és nemzetközi viadalon is a dobogón végzett. Edzésmunkája és alázatos hozzáállása által nyerte el az év legjobbjának járó elismerést.

A 2019-es év legjobb csömöri felnőtt kerékpárosa: Szatmáry András
András hegyikerékpárosként rengeteg verseny vett részt a szezon első felében, a maratoni szakágban felnőtt bajnoki címet szerzett, így a csömöri elit klub tagja lett, amelyet a sportcsarnok előterében elhelyezett Bajnokok falán is megörökítettünk. A szezon második felét súlyos sérülése miatt kénytelen volt kihagyni, de 2020-ban újabb kihívások várják.

Gratulálunk!