Az év legjobbjai a szövetségnél

Az MKSZ évzáró gáláján díjazták a 2019-es év legjobbjait: az országúti szakágban a csömöri Valter Attila kapta az elismerést, míg édesapja, Valter Tibor és családja különdíjat vehetett át!


A szokásosnál előbb, decemberben megtartotta éves díjátadó gáláját a Magyar Kerékpáros Szövetség. Az előző idényeknél korábbi időpontra azért volt szükség, mert a díjazottak közül a legtöbb hazai kerekes immáron külföldi, elit csapatok versenyzője és a világversenyekre való felkészülés, az edzőtáborok már az év elejétől lekötik szinte minden idejüket.

- Hálás vagyok érte, hogy egy olyan időszakban lehetek a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke, melyet az erőfeszítések összehangolása jellemez, és melyben a közös munka meghozza a várt eredményeket - mondta a díjátadón Dr. Princzinger Péter, az MKSZ elnöke. Amikor a kormány kiemelt hozzájárulása, a szponzori támogatások és a pályázati források lehetővé tették, hogy fejlesszük a versenyrendszert, erősítsük az utánpótlás bázist, edzőképzést indítsunk, előre lépjünk infrastruktúra fejlesztés terén, és a klubok, valamint a kiemelkedő versenyzők támogatásában. Az elmúlt időszakban nem csak a magyar versenyzők, de a magyar versenyek is felléptek a kerékpározás világszínpadára. A teljesség igénye nélkül két World Tour-szerződést, eddig három olimpiai kvótát, világ- és Európa-bajnoki dobogós és top10-es eredményeket zsebeltek be a hazai bringások folyamatos országos csúcsjavítások mellett. A Tour de Hongrie minden bizonnyal Pro Series versennyé növi ki magát, egyre több versenyünk szerepel a UCI-naptárában, jövőre országúti junior Világkupát rendezünk, majd pedig Budapestről indul a világ egyik legnagyobb Grand Tour versenye, a Giro d’Italia!

A gálán a szokásokhoz híven átadták az év legjobb kerekeseinek járó elismeréseket, valamint rendhagyó módon a GyereBringázni! – utánpótlás pályázat első díjait. Az országúti szakágban a csömöri Valter Attila kapta az elismerést, míg édesapja, Valter Tibor és családja különdíjat vehetett át!

Gratulálunk!