Brutális innsbrucki világbajnokság

Az U23-as férfiak futamában két csömöri is indult az innsbrucki országúti kerékpáros világbajnokságon: Valter Attila és Dina Márton ezúttal a 65., illetve a 87. helyen ért célba.


A Peák Barnabás, Valter Attila, Dina Márton alkotta magyar csapat állt rajthoz az országúti kerékpárosok innsbrucki világbajnokságán az U23-as férfiak bivalyerős futamában. Tehetséges bringásainkra kőkemény pálya várt, a 179,9 kilométeres távhoz közel 3000 méter szint különbség tartozott, a Gnadenwald emelkedője után még négyszer meg kellett mászniuk az Igls-t. A túléléshez ilyen pályán már nem elég csak rakni a kereket, hanem fizikálisan is messzemenően ott kell lenni - írta tudósításában a bikemag.hu.

Az emelkedőket megkezdve a nagy nemzetek csapatai kezdték diktálni a tempót, mely erősen megrostálta a mezőnyt. Sajnos idővel hazánk versenyzői is áldozatuk estek az óriási tempónak. A svájciak látszottnak erősnek, volt, hogy éppen négy versenyzőjük is volt az adott szökésben. Az utolsó emelkedőn a svájci Marc Hirschi, a belga Bjorg Lambrecht és a finn Jaakko Hanninen alkotta trió ért fel elsőnek a hegytetőre, a lejtőn Hirschi támadott és őrült tempójának köszönhetően folyamatosan növelte előnyét, melyet a többiek már nem tudtak behozni. Ezzel a svájci Marc Hirschi lett az U23-as világbajnok, a második helyen a belga Bjorg Lambrecht ért a célba, a finn Jaakko Hanninen pedig a bronzzal vigasztalódhatott.

A rengeteg feladás ellenére mindhárom magyar értékelhetően fejezte be a verseny, Peák Barnabás 5:41 hátránnyal a 31., Valter Attila 11:52 hátránnyal a 65., míg Dina Márton 21:36 hátránnyal a 87. helyen ért célba.

Országúti kerékpáros világbajnokság 2018
Innsbruck, Ausztria
csömöri eredmények
U23, férfi
1. Marc Hirschi (svájci) 4:24:05 mp
...
65. Valter Attila +11:52 mp hátrány
87. Dina Márton +21:36 mp h.

Gratulálunk az eredményekhez!