Megduplázta aranyait!

Két ob-arany négy napon belül! Ragyogó hetet zárt a csömöri Valter Attila, aki ellopta a show-t a felnőttektől az országúti bringások ob-ján - U23-asként megnyerte az abszolút versenyt!


Közel kétszázan vettek részt az országúti kerékpárosoknál az idei egyéni időfutam országos bajnokságon, amelyet ezúttal is a hajdúsági Bocskaikert melletti országúton rendeztek meg. Az időjárás mondhatni kegyes volt, igaz egész nap borult volt az ég, enyhén szemerkélt is az eső a délutáni órákban, de az igazi vízibiciklizést most megúszta a mezőny - a széllel azonban meg kellett küzdenie. A versenyen a hazai klubok színe-java felvonult a versenyszám legjobbjaival, a helyezetteknek járó érmeket, valamint a bajnoki mezeket pedig dr. Princzinger Péter, az MKSZ elnöke, és Vízer Barnabás főtitkár adták át.

A Pannon Cycling Team színeiben Dina Dániel és Valter Attila is dobogóra állhatott az U23-as korosztályban, utóbbi ráadásul a dobogó legfelső fokán vehette át a legjobbnak járó magyar bajnoki mezt!

Országúti kerékpáros egyéni időfutam országos bajnokság 2018
Bocskaikert
csömöri eredmények
U19, nő
7. Fördős Kata Barbara (Cube-Csömör) 24:58.11 mp
Master2, férfi
5. Csámpa Tibor (Cube-Csömör) 27:00.50 mp
U23, férfi
1. Valter Attila (Pannon Cycling Team) 50:36.26 mp
3. Dina Dániel (Pannon Cycling Team) 51:29.77 mp
18. Fördős Gergő (Cube-Csömör) 1:03.47.44 mp
felnőtt, férfi
6. Dina Márton (Pannon Cycling Team) 51:14.97 mp

Csömöri részről egyáltalán nem panaszkodhatunk az országúti bringások ob-jára, hiszen a Pannon Cycling Team színeiben Valter Attila a csütörtöki időfutam országos bajnokság után vasárnap is magyar bajnoki trikót szerzett, voltak azonban, akik kritikával illették a Komló környéki, 15.7 kilométer hosszú, emelkedőkkel tűzdelt, izgalmas pályán megrendezett 2018. évi hosszútávú országúti országos bajnokság szervezőit. A mezőnynek tíz kört kellett teljesítenie, és a nyomvonal választása igazán jó versenyeket hozott ezen a napon, de a rendezés minősége nem volt az ob-hoz méltó színvonalú. Elsősorban az útvonalbiztosítás lett hanyagul kezelve, attól már tekintsünk is el, hogy sem normális rajt és célterület, sem nívós eredményhirdetés helyszín nem volt.

A férfiaknál a Cube-Csömör hegyibringás legényei közül Szatmáry András és Dina Dániel is próbálkozott szökéssel (pannonos színekben), sikerült komolyabb előnyt is kiépíteniük, de a mezőny végül beérte őket. Valter Attila azonban nem bízta a véletlenre: a nyolcadik kör végi emelkedőn nem tudták átvenni a tempóját és az utolsó 200 méterre már megnyugtató, 16 másodperces előnnyel érkezett. Remeklésével négy nap alatt a második U23-as bajnoki trikóját szerezte a héten (ide nevezte csapata) - Komlón ráadásul övé az abszolút legjobb eredmény is!

Országúti kerékpáros hosszútávú országos bajnokság 2018
Komló
csömöri eredmények
U23, férfi
1. Valter Attila (Pannon Cycling Team) 3:47:51 mp
4. Dina Dániel (Pannon Cycling Team) 3:48:56 mp
felnőtt, férfi
2. Dina Márton (Pannon Cycling Team) 3:48:41 mp
8. Szatmáry András (Pannon Cycling Team) 3:48:58 mp
10. Buruczki Szilárd (Cube-Csömör) 3:49:01 mp

Gratulálunk a remek eredményekhez!